Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márkó és Leona találkozása

2015.05.02

Az utolsó Menori és Loneri

- Dzsó bácsi! Dzsoi! Dzsonatan! Wágner! Figyelj már! - dölngélt jobbra-balra Leona törökülésben.

Márkó elgondolkodott valamin, miközben Leonát bámulta üres szemekkel.

- Bocsi! - Kezdte mosojogva. - Csak valami nem stimmel veled.

Leona kihúzta magát és meglepett arcot vágott.

- Mégis mi a baj velem? - Kiáltotta el magát.

- Nos kezdjük ott, hogy nem látod, hogy nézek ki.

- Dehogyis nem! A hajad fekete és, mintha kígyók lógnának le a fejeden.

Márkó meglepődött: - Akkor meg miért hívtál Dzsó Wágnernek?

- Mert láttalak már átalakulni te csontváz.

- Mégis mikor?

- Hát múlthéten, a táborban. Azt hitted senki nem lát. Hajnali fél egykor ez természetes gondolta, de szeretek az erdőben sétálni, bár egy kicsit féltem, mivel nem ismertem azt a helyet, ezért csak követtelek és úgy néztem a fákat. gondoltam, ha eltévedek, vagy megtámadnak te biztos meghallasz és segítesz, de téged támadott meg valami és átalakultál.

- Észre sem vettem, hogy követsz engem. 

- Igazából vissza akartam fordulni, mikor megláttalak, de ha felkeltem Aurórát reggelig nem hagyja abba beszélgetést.

- Auróra ennyire beszédes? Általában csak hallgat.

- Ja igen. Nem alszok, ha csak nem iszok meg vele egy szájdert tegnap este.

- Egyébként te mióta tegezel engem?

- Mióta kirándulunk.

- Ó igen is! El kell neked mondanom valamit.

- Rendben. Mi az?

- Téged én hoztalak ide, mert nem mindennapi lány vagy....

- Szóval van itt valami orvos, vagy agykurkász aki tud segíteni rajtam?

- Ne vágj a szavamba! Amúgy itt nincs szűkséged egyikre sem. A klórral van gondod, amiből itt egy köbcenti sincs. Egyikőnk sem tartozik a földre. Mi az utolsók voltunk egy olyan bolygón, ahol meghalt az élet. én az utolsó menori, te pedig az utolsó loneri vagy. Egy megosztott társadalomban éltünk, ezért nem találkozhattunk, de egy nap eltévedtél. Unatkoztál otthon, ezért egy erdőben ugráltál a fák ágai közt. Képzeld csak arrafelé a fák feketék voltak vörös levelekkel. Én abban az erdőben kerestem megnyugvást, mikor ideges voltam. Egy ágon ültem, nekidőlve a törzsnek. Éppen egy verekedés után voltam és vérzett a karom, az ellenfelem átszúrta a farkával. - Felemelte maga mögött a farkát és Leonához közelítette, hogy lássa, mennyire hegyes - Amikor ráugrottál az ág végére, csak néztél rám, nem láttál még azelőtt menorit. Hosszú perceken keresztül vizsgálódtál rajtam a szemeddel. Ezután oda sétáltál hozzám, leguggoltál, a bal kezedbe vetted a bal alkaromat és a sebemre mutattál a jobb ujjaddal. Az ujjad elkezdett lángolni. Én azt hittem, meg akarsz ölni engem, de nem érdekelt, csak azt akartam, hogy már vége legyen a fájdalomnak. De nem öltél meg, ehelyett meggyógyítottál, a tűzzel összeforrasztottad a sebemet, így meg akadályozva, hogy a vérveszteségbe belehaljak. Bár elájultam. Megvártad, hogy felébredjek. Ott ültél velem szemben és vártad, hogy felébredjek. Már sötét volt, mikor kinyitottam a szemem. "Kivezetnél innen?" - Kérdezted tőlem, mikor felébredtem. - "Eltévedtem". Először azt hittem, csak azért mentettél meg, hogy kivezesselek, de te folyamatosan visszajöttél. Már megjegyezted az utat, de mindig láttalak ott. Az én magányos helyemnek vége lett, de nem bántam, mert szerettem a társaságodban lenni, nézni ahogy ott ugrálsz, és megtanítottalak néhány harcmozdulatra. Végül túl fontossá váltál, hogy elveszítselek. Egy napon a bolygónk elkezdett remegni a lábunk alatt. Tudta mindenki, hogy ez mit jelent. Repedések jelentek meg a felszínen és szépen lassan, de megállíthatatlanul szétesett a bolygó, a benne lévő mag pedig átalakult csillaggá. Senkim nem volt, csak te, ezért megkerestelek és egy üres bolygóra vittelek, de jött egy szarházi azzal, hogy ez az ő bolygója és megátkozott engem az örök élettel, téged pedig az újjászületéssel. Ennek következtében te ötven évenként újjáéledsz, ezután húsz évig nem emlékszel semmire és a körülötted lévő intelligens fajhoz hasonulsz, jelen esetben az emberekhez. Ez idő alatt nem tudod használni a loneri képességeidet. Ha ötven éven belül halsz meg akkor a pokolban kell eltöltened a fennmaradó időt. Mint kiderült a húsz év alatt egy tudatalatti szellem vagy, ami a húsz év után éled fel. Érted?

- És mi a baj velem?

- Az, hogy te még csak tizenkilenc éve születtél újjá. És gondolom, azt sem tudod, ki az az Áron.